HU  RO  EN    +40 751 438 806 | emuksepsi@gmail.com

Eleváció

Eleváció

Mészáros Gergely

1980 -ban született.
2006-ban szerzett szobrász diplomát a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, majd 2011-ben DLA
fokozatot a pécsi Doktori Iskolában. 2010 óta a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán Szobrászat
Tanszékén tanít.
Alkotóként a történetek és az anyagok foglalkoztatják. Olyan tárgyakat készít, amelyek anyagukból és
szituációjukból fakadóan narratívak, az emberi létezés alapkérdéseire reflektálnak. Rajtuk keresztül az
ember szakralitáshoz és spiritualitáshoz fűződő lehetséges viszonyait keresi. A művek készítése során
fontosak számára az anyagiságban rejlő szimbolikus kifejezési lehetőségek, a szellemi erőteret létrehozni
képes formai együttállások. Jellemzően kevés alapelemből építkezve kutatja a variabilitás határait, és
feltérképezi az elemek egymásoz való viszonyrendszerét.
“Minden dolog helyet foglal.
A dolgot nem tudjuk és nem birtokoljuk, csak gondolunk valamit róla. Készítünk neki egy általunk
elképzelt formát és várunk. Várjuk, hogy vágyakozásunk tartalommal telítődve elevenné váljon. Formából
nagyon sok van, tartalomból kevés. Hogy milyen tartalmat tud befogadni az általunk készített forma, hogy
lesz-e tartalom az adott formához, örök kérdés. Mint ahogy az is, hogy mit teszünk az olyan formákkal,
amelyekbe nem költözik tartalom. Várunk, esetleg módosítunk, vagy egy teljesen új formával
próbálkozunk?
Minden dolog helyet foglal.”

Tomcsik Judit

Művészeti tanulmányait a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola szobrász szakán, és a
Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának szobrász szakán végezte. Kamasz kora óta fotózik,
kisfilmes és középformátumú gépekkel kezdte a fotózással való ismerkedést. Most az analóg, 6X6-os
formátumot részesíti előnyben, ebből szőve érzékeny történeteit.
“A szellemiségből eredő művészet, mint a humánum speciális megnyilvánulási formája az adott
létformához alkalmazkodva tárgyiasulni kényszerül. Tárgy és szellem kapcsolódásának energiáit
használva – kihasználva exponálja önmagát az alkotó. Az exponálás által megjelenítődik a világban, a
közösségben, szükségképpen definiálódik. Amikor a fényképezővel exponálok, a létrejött képen keresztül
(ábrázoljon bármit) megjelenek én magam is, kitapinthatóvá válik egy szubjektum. Elindul egy rejtélyes
történet…
Az ön-exponálás folyamata alatt a sérüléstől való félelemből kifolyólag a személyiségek betokozódhatnak,
maszkolódhatnak. Számomra végtelenül izgalmas és borzongató megfigyelni a maszkok rétegződését,
időnként pedig azt a folyamatot, ahogyan egy-egy ember az élete során a maszkok, rétegek lehántásával
próbálkozik és küzd. Jó esetben a kitisztult lét felé törekszünk (nem megtagadva a múlt történéseit) – az
ehhez szükséges munka nehéz, de képes megemelni alanyát. A változásban hiszek.”

Péter Alpár

1976-ban született Sepsiszentgyörgyön.
Szakmai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban (1990-1994) kezdte,
a temesvári Képzőművészeti Egyetemen folytatta (1996 – 2001), majd a Pécsi Tudományegyetem
Képzőművészeti Karának Doktori Iskolájában fejezte be (2013 – 2016). Képzőművészként elsősorban
kortárs szobrászattal és annak határterületeivel foglalkozik. Az élő-tér különböző aspektusait kutatja,
diszkurzív folyamatokat kezdeményezve a különböző természeti terek, kultúrák és a művészet között,
nonkonformista anyaghasználatú térplasztikákat, funkcionális szobrokat, installációkat vagy óriási
rajzokat hozva létre a térben.
„Egy őskori női idol szobrocska felületi díszítése tussal átrajzolva, absztrakt rajzként jelenik meg a fehér
rajzlapon, majd ugyanaz egy sivatag köves talajába kaparva 38 – 40 négyzetméteres méretben, maga lesz

a tér. A rajz, elveszítve kulturális és fizikai kötöttségeit, magává a térré lényegül át, állandó kontaktusban
az élő univerzum történéseivel. A folyamat egyetlen szemtanúja egy hiéna, de ez a végbement csoda
szempontjából nem is fontos.
Kozmikus és emberi idő, a tér különböző rétegei és aspektusai, az emberi lét pillanatnyisága és a
generációk egymásutániságának kollektív tudata, a köztük lévő összefüggések folyamatjellege és a
mindezeket a folyamatokat és jelenségeket koordináló törvényszerűség: a kozmikus rend számomra mind
a művészet és az azt művelő alkotó valós eszköze.
A hiéna belép a rajz terébe…“